Összeesküvés vagy összefüggés elméletek?
Mark Twain mondta: „Nem az a baj, hogy túlságosan sok a bolond, hanem az, hogy a villámcsapás nem oda sújt, ahová kéne.“
Azt, hogy a bolondok többségben vannak és még tudománynak és politikai megoldásoknak is nevezhetik a rettenet tartományához tartozó kijelentéseiket vagyis szándékaikat,ehhez nézzük meg hogy a mintapéldányaik mit mondtak saját alantas szándékaikról. Irénke Nagy videójából sürítettem össze azon tényeket amelyek ma már bizonyítottan nem összeesküvés elméletek, amit a világelit tol maga előtt igyekezvén takarni bűntetteit, hanem összefüggés elméletek, sőt mi több, összefüggések! Így tárul majd szemünk elé és jut tudatunkba az, hogy az emberiség elpusztításáról van szó, az új Világelit tervei alapján.
Dr Eric Pianca (biológus Texasi egyetem) amikor éppen átvett egy kitüntetést, ezt mondta: „ Az AIDS nem megfelelő mert túl lassú.“ „Az ebola gyorsan el tudná pusztítani a népesség 90%-kát.“
Annak a ténye hogy az ilyen és a majd következő idézetekben szóhoz jutó az emberiségre veszélyes „elméletek“ gyakorlatba ültetése ma már terhes, életet fojtogató valóság, arra készteti a még humán elvek alapján gondolkodni képes embereket hogy megálljt parancsoljanak s nem csak a harangok félreverését vegyék számításba, hanem egészen mást is! De erről majd a végén.
Sir Francis Galton az eugenikáról: „Olyan tevékenységek tudománya amely az eljövendő generációk fizikai vagy mentális tulajdonságait javítja vagy rontja.“ Az eugenikusok azzal hencegtek hogy ők egy másfajta fejlettebb formái az emberi fajnak. Nem titkolták, hogy az átlagembereket el akarják butítani, hogy azáltal még irányíthatóbbak legyenek!
Nézzük meg Sir Francis Galton „elmélkedésének“ súlypontjait, mit takarnak s főleg mit üzennek. Tevékenykedések tudományáról beszél, kivetítve annak céljait az elkövetkező generációkra és ugyanúgy mint Hitler, fizikai és, vagy mentális tulajdonságok javításáról vagy rontásáról beszél.Amikor erről hangsúlyozottan és határozottan beszél, azt üzeni hogy a mentálisan kijavítottak és a mentálisan megrontottak által, alapvetően egy megosztást hoznak létre, vagyis egy kétrétegű társadalmat kényszerítenek az emberiségre, az uralkodók és a rabszolgák társadalmát, ahol a rabszolgák mentálisan és fizikailag is alul rendeltekké vátoztatottak lennének! Tudomány? Valamikor a tudósok elkötelezettnek érezték magukat arra hogy a tudománnyal az emberiséget szolgálják, ne pedig elnyomják. Vagy csak illúzióban hagyták őket élni, miközben a háttérben az olyanok akik például az eugenikára kötelezték magukat, tudatosan, azon dolgoztak és dolgoznak még mai is hogy létre hozzanak egy egyvilág kormányt és egy kevert fajokból álló rabszolga társadalmat! Nos,ezt támasztja alá a következő idézet is.
David Rockefeller:“Csak a megfelelő hatalmas válságra van szükség és a világ népei elfogadnák az Új Világrendet“
Nézzük csak. A 2020-as év vége előtt vagyunk közvetlenül amikor ha visszatekintünk, és vissza kell tekintenünk ahhoz hogy megértsük ennek az óriási összerakható kép és elme zavarnak a céljait. Mert ne feldjük hogy már megvolt a bankok világkrízise, mögöttünk van egy világgazdasági mély járat.Ma pedig egy még soha sem látott támadás éri újra csak a világgazdaságot benne a nemzeteket,minderre rárakva a vallásháborút megtoldva a korona vírussal amely által úgy tűnik hogy leáll majd a világ gazdasági szívritmusa! Itt érik tökéletessé David Rockefeller üzenete amikor az Új Világrendről beszél! Vessük közbe egy idézetet 1999-ből.
Rian Kurzweil (1999): „2020-ra megvalósul a Világkormány.“
Szükségtelen ehhez bővebben hozzászólni. Röviden csak annyit hogy „jó irányba „ haladunk, a Világkormány már felvette konkrét alakját! Egy évvel később mondja Bill Yoi (a Sun Microsystem milliárdos alapítója 2000-ben): „Legkésőbb 2030-ra az emberiség abszolút szolga sorsba lesz taszítva.“Nézzünk körül, gondolkodjunk addig ameddig még lehetséges gondolkodni! Nem erről van szó ma már? Vissza kényszerítik az egész világot az USSR világába azzal a különbséggel hogy ma EUSSR-ről vagyunk kénytelenek beszélni! A Világ kommunizmus szeretettel képünkbe vigyorog! Ehhez egy vérfagyasztó az őrület fokozottab hírével fényjelzett „emberi“ ötlet 1985-ből. Izrael olyan faj-specifikus bio fegyvereket vásárolt amelyek csak bizonyos rasszokat ölnek meg. Ezt Dick Cheney így nevezte: „Politikailag hasznos eszköz!“ Nos ahhoz már nem is fér kétség, hogy feljövőben az újfajta Hitleri ideológia! Vagy valami még nagyobb, még rombolóbb ideológia, amelyre kénytelenek vagyunk azt mondani hogy, igen! Jöjjenek a „felelősség teljes“ világelit személyeinek(?) kijelentései.
Fülöp herceg egy német újságban: „ Ha újjá születnék, halálos vírusként szeretnék visszatérni, hogy hozzájárulhassak a túlnépesedés problémájának megoldásához!“ Mi is, hol is van tulajdonképpen a probléma? De lépjünk tovább, mert mintha mindez nem lenne elég, az őrület könyvének oldalairól itt a következő fokozott támadás megfogalmazása.
Robert Thomas Malthus: „Egy tömeges élelmiszerhiány jó hatású lenne,mert eltörölné a föld felszínéről a szegényeket!“ Felettébb hideg és kegyetlen de ne feledjük hogy az élelmiszereinket már réges rég óta mérgezik, méghozzá tudatosan!
Ted Turner a CNN média mogulja: „Az lenne az ideális ha a világ népességét 95%(!!)-kal lehetne csökkenteni!“ Tegyük hozzá a ma már világszerte létrehozott FEMA táborokat is! Végezetül még egyszer egy idézet a „ világelit“ egyik ismert klub tagjától:
Dr Eric Pianka a Texasi egyetem biológusa(!): „A világ sokkal jobb lenne ha csak 10-20%-ka élne!“
Nem csoda hát hogy a szellemi és fizikai erőszak előbb utóbb világszerte tüntetésekhez vezet,amint az már látható is, és már csak az a kérdés, hogy mit lehet tenni? Az írásom elején említettem a harangok félreverését. Sajnos a harangok hangját már egyre kevésbé halljuk, vagyis annyira megszoktuk hogy már-már figyelembe sem vesszük mert irányítva vagyunk, rohanunk a pénz után amelyet előbb utóbb mindenütt kivonnak a forgalomból s helyette kártyát adnak mindenki kezébe hogy azáltal is köthetőek legyünk egy virtuális világ csillogó, de érzéketlen, csaló valóságához. Az, hogy ennek semmi köze a valósághoz az csak keveseknek világos! A tömegek irányíthatóakká váltak s egyre inkább tolulnak egy egyirányú utca felé amelyből, visszafelé, nem vezet út! Tény és való, ha nem lesznek világszerte viszont- reagálások, akciók, akkor hamarosan beköszönt a „boldog“ rabszolgák korszaka s akkor már késő lesz bármit is tenni. Hideg fejjel bár de szomorúan be kell ismerni hogy rettenetes jövő vetíti előre árnyékát amelynek már csak a fele árnyék, a másik fele valóság! Mit kellene tenni először ahhoz hogy a világelit gépezetének fogaskerekei közé fémforgács kerüljön és beinduljon egy ellenhatás? Példákként említsünk egy néhányat,de előtte ki kell mondani, nem jár egyik példa követése, bevetése, lemondások, úgynevezett áldozatok nélkül! Tagadjuk meg a bankkártyával való pénzátutalásokat, kifizetéseket! Kényszerítsük rá szakembereink segítségével a bankokat arra hogy befektetéseiket csakis a valós gazdaságba juttassák, és ellenőrizhető legyen minden tevékenységük, minden percben! Szabjunk ki nekik egy határt a nyereséget illetően ami nekik „jár“! Erősítsük fel a saját élelmiszer termelésünket és utasítsuk el az esztelen élelmiszer behozatalt amelynek következtében népességünk mérgezése folyik és ugyanakkor kényszerítsük távozásra az idegen multicégeket amelyek milliárdokat visznek ki az országból nettó, és adó mentesen! Adóztassuk meg valamennyiüket, kivétel nélkül! Teremtsük meg a saját netes platt- fórumunkat amely kizárólagosan a mi érdekeinket és törvényeinket képviseli, valamennyiünk érdekében. Értessük meg minden nagy világ vállalattal hogy a mi hazánkban csak a mi törvényeink alapján élhetnek. Számoljunk el végre a múlt bűnöseivel és utódaival, valamint követőivel. Mindezen dolgokat melegen ajánlhatjuk más nemzet államoknak amelyeket lehet hosszú és kínos tárgyalások után, világossá tehetünk a számukra is! Tisztítsuk meg iskoláinkat a neobolsevista tanároktól, gyermekeink vagyis a következő generációk megrontóitól, ne engedjük be a politikát az óvodákba és az iskolákba. A tudomány és a művészet berkeiből is űzzük el a káros egyedeket addig ameddig nem késő! Mindenek előtt saját nemzetünkre gondoljunk, cselekedjünk elsősorban saját magunk érdekeit szem előtt tartva, mielőtt még az idegenek teljes mértékben átveszik maradék országunk felett az uralmat és kiűznek bennünket őshazánkból,szülőföldünkről! Vigyáznunk kell mert az EU már nyújtja csápjait hazánk felé és kérdés hogy képesek leszünk-e azokat a csápokat felismerni és időben semlegesíteni! Végezetül tudnunk kell azt is hogy nem egy sétagaloppról van szó, arról viszont igen hogy életveszélyben vagyunk mi, akik még élő képviselői vagyunk, a magyar nemzetnek!
Végezetül, arra is fel kell készülnünk hogy a felsorolt példákra a „nem létező“ világ- hatalom, kegyetlen reagálása lesz várható, vagyis az állandó provokálásaikkal polgárháborús körülményeket akar az elit kierőszakolni. Nos, ez sajnos úgy tűnik elkerülhetetlen! Képesek vagyunk arra is hogy ha kell megvédjük hazánkat? Lehetséges egyáltalán? Vannak hozzá eszközeink, erőink? A demokrácia szemmel láthatóan csődött mondott egyszerűen vagy azért mert még éretlenek vagyunk ahhoz hogy gyakorolni, megélni tudjuk, vagy azért mert az elmúl kommunista korban sikerült sokunkat agymosással engedelmes birkává gyúrni!
Pataky Zoltán
„A demokrácia szemmel láthatóan csődöt mondott egyszerűen vagy azért mert még éretlenek vagyunk ahhoz hogy gyakorolni, megélni tudjuk”
Na ez az én bánatom, hogy már saját magunkat sem ismerjük, már nem ismerhetjük (mert sikerült tönkretenni) a nemrég még mutatóba’ létező pár (civilizáció által nem fertőzött) faluközösséget — mert akkor ÉLménye lenne róla, hogy a demokrácia az ember-közösség alapja.