Alternatív létfenntartási társadalmi erőtér a Hangya-mozgalom mintájára
Németh István
A Hangya szövetkezeti mozgalom a teljes kiszolgáltatottság felől a nagyobb létbiztonság felé vezető létmódváltoztatáshoz segítette hozzá a magyarságot a XX. sz. elején.
Közösségi önfinanszírozással olyan demokratikusan önszerveződő hálózatot hozott létre, amely érdekeltté tette a parasztságot a gazdaságos élelmiszertermelésben, méltányos (és nem extraprofitot kiszívó) közvetítő kereskedelmi hálózatot teremtett (nemcsak az élelmiszerek, hanem a háztartási javak számára is), ami a városi lakosság életkörülményeit is javította. Vagyis az élelmiszer alapanyagtól a végső felhasználásig (azaz a fogyasztói vásárlásig bezárólag) a teljes értékáramok döntő részét saját ráhatási körébe tudta vonni. Megérte termelni, közvetíteni, a hálózatot szervezni, irányítani, bővíteni és a hálózatból vásárolni, mert volt áru, amire szükség volt, annak jó minősége volt és ára megfizethető volt. Ez nagyon sok párhuzamos értékáramra kiterjedt, tehát egyre szélesebb áruválasztékra vonatkozott és win-win (vagyis nyerő-nyerő) pozícióba hozott minden érintettet. Senki sem érezte úgy, hogy kiszolgáltatottság miatt ki lenne szipolyozva. Ezt a működési módot neveztem a korábbiakban non-profit közszolgáltatásnak. Ebben a hálózati együttműködésben résztvevőknek egyedileg is tartósan életképesnek, teljesítményüknek megfelelően önfinanszírozóknak, rentábilisan működőknek kell maradniuk.
A közszolgáltatás hatékonyságát a Hangya mozgalom a megosztott ellenőrzéssel garantálta. A hálózat központi szövetkezeti védőernyő mellett településeken szervezett szövetkezetek sokaságából állt. Ezek létszáma áttekinthető volt, az emberek ismerték egymást, felelősséget éreztek közös befektetésükért, amit a szövetkezeti tagság számon is kérhetett. Itt nem volt lehetőség a közös pénz vagy vagyon „lenyúlására”, az irányítási pozícióval való visszaélésre. A központ pedig csak abból tudott növekedni, ami a kisközösségi boltok forgalmán keresztül realizálódott, vagyis szükséglet vezérelt módon bővült. Amit beszerzett, annak meg is volt a piaca. Nem önkényes módon beszerzett árutömeget próbált a települési boltokra rázúdítani.
Mai szóhasználattal ez a szerveződési forma a szubszidiaritás tökéletes példája volt.
Az uralkodó, akkoriban merkantilista kapitalista gazdasági berendezkedés társadalmi erőterében olyan belső alternatív erőteret hozott létre, amely megakadályozta a parasztság megsemmisítését és a városi középpolgárságnak is megfizethető élelmiszerbiztonságot teremtett. Vagyis a kiszolgáltatottság kezelhető szintjét biztosította.
A társadalom vezérlő erőtere, az általánosan uralkodó törekvés határozza meg azt, hogy az emberi munkavégzés mire irányuljon (és egyáltalán hol kínálkozik munkaalkalom). Mert ma a lakosság döntő többsége munkából keresett pénzből tudja csak létfenntartását megvásárolni. Tudatosan használom a megvásárolni kifejezést, mert közvetlenül alig tesz valamit, amivel saját vagy családja létfeltételeit meg is teremti, vagyis munkavégzése döntően mások érdekében és nem saját létfenntartásának biztosítására irányul. Ez pedig a teljes kiszolgáltatottság. Ebből a vezérlő erőtérből való fokozatos kijutás a feltétele a kiszolgáltatottság csökkentésének. Az, hogy ne engedjük életenergiánkat kiszívni közvetlen térségünkből, ahol ezt létfenntartásunk biztosítására fordíthatnánk. Vagyis többet tegyünk létfeltételeink közvetlen munkával, befektetéssel történő biztosítása érdekében.
Erre a viselkedés változtatásra égetően szükség van ma, amikor korszakhatárra értünk. A világot uraló pénzhatalmi elit is felismerte, hogy a jelenlegi működési mód fenntarthatatlan. A Great Reset (Nagy Újraindítás) szellemében neobolsevik erőteret kívánnának bevezetni. Reményeik szerint már nem kell komolyabb társadalmi ellenállásra számítani: az államok legyengültek, a parasztság eltűnt, a kiszolgáltatottság és az ellenőrizhetőség már elérte azt a szintet, amelyen a technikára alapozva egy totális uralmi rend vezethető be.
Ne legyenek kétségeink: hihetetlen mértékű hatalmi erő áll ezen elképzelés mögött. A szellemiségüket képviselők mindenhová beépülnek a nemzetközi szervezetektől kezdve az államok vezetésén keresztül az államokon belüli politikai-társadalmi szervezetekig, sőt akár a személyek tudatáig bezárólag. A tudatosan gerjesztett válságok egyre tarthatatlanabbá teszik a helyzetet, hogy tömegek várják a Nagy Újraindítás bevezetését. Azt, hogy „boldogok lehetnek, miközben semmijük sem lesz” és a digitális jegybankpénz juttatásán keresztül biztosított lesz létfenntartásuk. Vagyis engedelmeskedjenek. Munkavégzésük, ha egyáltalán lesz ilyen, ne önfenntartásukra irányuljon. A globalista pénzhatalmi rendszer romjain vegetáló szétesett társadalomban, a most kibontakozó neobolsevista törekvések közepette kellene az egykori Hangya-mozgalom szellemében alternatív társadalmi erőteret létrehozni, ami a túlélés reményével kecsegtet.
Az alapvető létfenntartási javak (táplálék, lakhatás, ruházkodás, közösséghez tartozás stb.) nem automatikusan állnak rendelkezésre, azokat munkával kell létrehozni, megteremteni. Vagy közvetlen munkabefektetéssel, vagy korábbi munkával megszerzett pénzből vásárlással. Ha döntően a vásárlásra hagyatkozunk, akkor a kínálat határozza meg, mire alapozhatjuk létfenntartásunkat: vagyis máshol, ismeretlen technológiával, másnak az érdekében (vagyis másnak hasznot hozóan) létrehozott javakra támaszkova létezhetünk. Ez nemcsak általunk befolyásolhatatlan minőségi problémák forrása lehet, hanem politikai szembenállás esetén zsarolási ütőkártya is lehet külső hatalom kezében.
Az életet legközvetlenebbül befolyásoló input az élelem. Nem véletlen, hogy az élelmiszer feletti rendelkezést a világot uralni kívánó pénzoligarchia kulcsfontosságú hatalmi tényezőnek tekinti. Az élelmiszer a legfontosabb biológiai fegyver. Nemcsak azért, mert nélküle éhen lehet halni, hanem azért, mert tőle is meg lehet halni. Addig kell önvédelmünk, életben maradási esélyünk érdekében cselekednünk, amíg erre lehetőségünk marad. Az élelmiszer hiánya az életet szinte kizárja, de az élelmiszernek látszó áru sem sokkal jobb, mint a hiány. Mert éltető tápanyag egyre kevesebb van benne.
A legelső feladat: az egészséges élelem előállítása és ennek a lakosság részére való méltányos eljuttatása közösségi összefogással. Ennek kell erőtér formálónak lennie. Az életet szolgáló egyéb tevékenységek kibontakozása az élelmiszer önrendelkezés kiteljesedése mellett szinte automatikusan be fog indulni.
Az erőteret a munkavégzésen keresztüli kapcsolatrendszer határozza meg. Ha azért kell dolgoznunk, hogy valahonnan – általában térségünkön kívüli érdek teljesítésén keresztül – pénzt keressünk, amit aztán megélhetésünkre fordíthatunk, akkor mind a munkavégzés irányultsága, mind a megélhetési pénzköltés irányultsága térségen kívülre mutat. Ezt neveztem korábban életenergia kiszívási létmódnak.
Ezen úgy lehet változtatni, hogy a munkaalkalmakat térségen belüli célok megvalósítása felé tereljük és a munkát méltányosan honoráljuk.
Vagyis az életet szolgáló alternatív erőtér kialakításának előfeltételei Hangya-logikát követve:
1. Az alapvető létfenntartási szükségletek kielégítésére koncentráljunk (szükséglet vezéreltség)
2. E szükségleteket kielégítő értékáramokat
a. az adott helyi körülmények között szervezzük meg és
b. egyre teljesebben uraljuk (vagyis tartsuk ráhatásunk körében)
3. Az értékáramokban és értékáramok között megjelenő teljesítmények elszámolása tegye lehetővé a non-profit közszolgáltatás érvényesülését
4. Felülről összehangolt, de alulról szerveződő és önfinanszírozott vállalkozások hálózatában hajtassuk végre az értékáramokat
Nyilvánvaló, hogy az előbb felsorolt követelményeket nem egymás után, hanem egyszerre, összehangoltan kell végrehajtani, mindenütt az egyedi körülményeknek megfelelően.
Mindenhol azonnal alkalmazható minta nem adható. Létrehozható viszont olyan mikrokörnyezet, amelyben az életet szolgáló, az alapvető létfenntartást alátámasztó együttműködő közösségek könnyebben létrejöhetnek. Ha van felismerés, elhatározás, szervezési-megvalósítási hajlandóság. Működtethető együttműködési keret, séma adható, a tartalommal való megtöltés a helyi közösség feladata.
Térségi belső cél lehet például olyan élelmiszer alapanyagok vagy élelmiszerek térségen belüli előállítása, amit korábban boltban vettünk meg és amelyeknek térségen belüli előállítása lehetséges vagy lehetővé tehető. Ez térségen belülre hoz számos értékáramot, amely mentén történhet a munkavégzés. Az alapvető létfenntartási értékáramok térségen/országon belül tartása nagymértékben csökkenti a kiszolgáltatottságot. Ezt a belső célt megvalósító összehangolt munkavégzést meg kell szervezni, ez spontán módon nem jön létre. Sok szereplő munkájának összehangolása fővállalkozói irányítási tevékenység. Az első együttműködési keret tehát a soktermékes fővállalkozás.
Felül kell emelkedni az atomizált és külső piacra dolgozó egycélú árutermelés szűklátókörűségén és az egész táj (a falu határa és akár kistérsége) adottságainak és lehetőségeinek számbavételére alapozva kell egy egészséges termelési-termesztési struktúrát megalkotni. Vagyis ki kell dolgozni a tájgazdálkodás koncepcióját: mit lehet a tájból szelíd (vagyis a táj önregenerálódási képességét nem sértő) technológiával a meglévő és fejleszthető szakismerettel kihozni.
Első közelítésben birtokviszonyokban megjelenő korlátokkal ne számoljunk. Az élelmiszer szükséglet kielégítése legyen a célkeresztben. Ha nem sikerül együttműködésre bírni a nagy földterületen gazdálkodókat, akkor koncentráljunk a ház körüli kertekre, amelyek portákká alakítása (vagyis többcélú haszonvételre alkalmassá tétele) segíthet a szükségszerűen változatos alapanyag előállításban.
A tájgazdálkodási koncepcióban megfogalmazott terjedelem (az előállítandó alapanyag, illetve helyben feldolgozott élelem mennyisége) az együttműködésre hajlandó családok bolti vásárlásaiból kiszámolható (pl. negyedéves statisztikák alapján). Ehhez a vevői igényhez hozzáadódhat a közeli városok egészséges élelmiszer iránti igénye is. Ezek közül számos szükséglet kielégíthető helyi adottságok és munkavégzési hajlandóság alapján. Sőt, akár a helyi szükségletet meghaladó termelési képesség is kirajzolódhat, ami a kistérségen kívüli „külkereskedelmi” alap lehet. Ez már meghatároz egy minimális együttműködési keretet, vagyis egy sor értékáramot, aminek az ismétlődő végrehajtását meg kell szervezni.
A fővállalkozás olyan összehangoló, integráló irányítási keret, ami az elhatározott dolgok időbeni megvalósítására terel (vevői igénynek megfelelő termékválaszték megrendelésre történő előállíttatása). Ez a fővállalkozói összefogó szervezet
– állítja össze a teljesítendő feladatokat, amelyeket megrendelés alapján az együttműködő partnerekkel előállíttat és gondoskodik a termékek vevőhöz juttatásáról
– működtetheti a közösségi teljesítmények elszámolási rendszerét,
– dolgozhat ki fejlesztési koncepciókat, valamint
– szervezheti a közösségi „külkereskedelmet” (ami alatt a térségen kívüli más térségekkel való kereskedelmet értek első sorban).
Ezt az kistérségi együttműködési egységet nevezhetjük közösségi létszervező vállalkozásnak (KLV).
A KLV középpontjában, magjában a fővállalkozást irányító központ áll. Ez a „bölcsek tanácsa”, a közösségi agytröszt, a közösségért viselt felelősség megtestesülése. Analóg Andrásfalvy Bertalan munkásságában megnevezett összetett nagycsalád családfői funkciójával (természetesen sokkal gazdagabb tartalommal). A tájgazdálkodási keretbe foglalt kistérségi közösségi összefogás rendszerképző lelke, a közösségi létszerveződést megtestesítő tevékenységek megfogalmazásának és összehangolásának a központja.
A központ alapításakor a küldetést kell megfogalmazni. Ez induláskor nagy valószínűség szerint néhány alapvető élelmiszer előállítása elsősorban a település (és közeli környezete) lakói számára (rövid ellátási lánc szerinti értékesítés). Az előállításban és az értékesítésben érdekeltek hozhatják létre szövetkezeti formában. Azért javaslom a szövetkezeti formát, mert alkotó és gyümölcsöző közösségi együttműködést csak ebben a demokratikus szervezeti formában lehet kialakítani. Továbbá a közös munkával létrehozott vagyon közösségi alapba helyezett részét nem lehet kisajátítani, eltulajdonolni. Valamint a körülményekhez alkalmazkodva rugalmasan változtatható a résztvevők köre, a tevékenység struktúra.
A szövetkezet éves üzleti terv alapján megállapítja rezsiköltségeit, amit a tagoknak év elején be kell fizetniük (az alapítási részjegy jegyzésén felül). A megtermelt élelmiszert (illetve a közösség érdekében végzett tevékenységüket) a tagok felvásárlási jegy kíséretében átadják a szövetkezetnek értékesítésre. A szövetkezeti értékesítés történhet alvállalkozón keresztül is. A szövetkezet eredményének legalább a felét a személyesen közreműködő tagok között kell teljesítményarányosan szétosztani. Alkalmi foglalkoztatás is lehetséges agrár munkákra, amivel a szövetkezetben forgalmazott áruval is lehet fizetni (nemcsak pénzben).
Egy kistérségben (településen, szomszédos településeken) számos gazdasági szereplő is lehet, amelyek a szövetkezeti összefogáson kívül is értékelhető teljesítményt képesek egymás felé nyújtani. A szövetkezet a könyvviteli szabályoknak megfelelő saját elszámolás mellett foglalkozhat sokszereplős közösségi teljesítmény elszámolással (KTE, közösségi teljesítmény elszámolás) is. Ez a második javaslatom az együttműködési keretre.
Ahogy a fővállalkozási együttműködés célrendszere is összetett, tájgazdálkodási koncepcióra alapozott, úgy a teljesítmények elszámolásában is érdemes az atomizáltságból (a közvetlen elszámolásból) kilépni, és sokszereplős elszámolási rendszert kialakítani. Ez az elszámolási rendszer az egyes szereplők gazdasági elszámoltatásán (saját könyvelésén) kívül esik. A KTE célja a pénzforgalom csillapítása, vagyis a készpénzszükséglet csökkentése. Olyan hasznos tevékenységek elvégzésének a megkönnyítése, amit jelenleg a készpénz és információhiány megakadályoz.
Sokszereplős KTE-ben vannak a partnerek, akik lehetnek eladói, illetve vevői pozícióban. Az adásvétel történhet közvetlen készpénzes elszámolással, ekkor nincs szükség a KTE rendszer használatára. Abban az esetben viszont, amikor nem történik meg azonnal a pénzügyi rendezés, nyilván kell tartani a követelést és a vele egyenértékű kötelezettséget mind az eladónál, mind a vevőnél. Ez lehet tisztán pénzben nyilvántartott érték, aminek a kiegyenlítése halasztott. Ha ezt a követelést váltó testesíti meg, akkor ez továbbadható fizetési eszközként több partner közötti elszámolás céljából, de lejáratakor kiegyenlítendő az eredeti kötelezett részéről. Ha váltók valóban forgalomképesek (vagyis biztosak lehetünk abban, hogy a kötelezettnek is van olyan teljesítménye, amiért bevételt vár szintén megbízható partnertől), az eredeti kötelezettség ellenében is elfogadható friss másik váltó. Készpénzes kiegyenlítésre csak akkor van szükség, amikor a váltót beváltani szándékozó már nem fogad el másik váltót (vagy eleve pénzt vár a határidő lejáratakor). Kompenzálásra azonban ekkor is van még lehetőség: vagyis a partnerek között a követelés és kötelezettség közötti minimum kölcsönös elszámolása (kompenzáció) és csak különbözet rendezése készpénzzel. Készpénzes rendezésnek tekintem a bankon keresztüli utalásokat is.
Lehet teljesítményt nyújtani úgy is, hogy az ellenértéknek csak egy részét kérjük pénzben kifejezve, másik részéből pedig a közösségi hitelalaphoz járulunk hozzá (nevezhetjük ezt közösségi engedménynek, KE). Ekkor az eladó jogosulttá válik saját összegyűjtött szabadon felhasználható hitelhozzájárulása erejéig más által adott KE felhasználására. E mögött a közösségi hitelalap mögött minden esetben teljesítmény (munka) fedezet van, nem légből kapott a hitel. Felhasználása is csak tényleges teljesítmény elszámolására történhet. Minden partner maga dönti el, hogy meddig gyarapítja a közösségi hitelalapból az őt megillető felhasználatlan részt, mert ha ez tartósan felhasználhatatlan marad, akkor ajándékká válik. Ez sem baj, mert ez jótékony cselekedet.
Ugyancsak kölcsönös ajándéknak fogható fel a szomszédi besegítés, a kaláka. Ezt sem kell a KTE rendszerben nyilvántartani. A KTE rendszerben csak a késleltetve rendezendő nyitott követelések és kötelezettségek szerepelnek. A számviteli nyilvántartás ettől független, azt mindenki magának végzi.
A közösségi teljesítmény elszámolási rendszerbe polgári jogi társasági szerződés megkötése után léphetnek be a tagok. Ebbe a rendszerbe a fővállalkozást vezető szövetkezetnek is be kell lépnie. Következésképpen az elszámolási rendszer készpénzkímélő hatása széles vásárlói körre is kiterjeszthető. Akár a folytatólagosan használt váltó, akár a KE (közösségi engedmény) rulírozó folyószámlahitelnek is felfogható, ami szintén jelentős készpénz megtakarítást eredményez. A KTE rendszer arrafelé is terel, hogy minél több tranzakció bonyolódhasson le készpénz kímélő módon, tehát a készpénz hiánya ne legyen akadálya a kölcsönös együttműködésnek.
Az előzőekben leírt két együttműködési keret kreatív helyi tartalommal kitöltve létrehozhatja a létfenntartást segítő alternatív erőteret. Segíthető lenne a helyi tartalommal való kitöltés, ha létezne olyan központi „agytröszt”, amely hiteles tudás közvetítésével, minták kidolgozásával, tanácsadással szellemi összefogója lenne a helyi közösségi létszervező vállalkozásoknak (KLV-knek). Ehhez az egykori Hangya-mozgalmat elindító Károlyi Sándor grófhoz hasonló nagylelkű adományozónak kellene ma is felbukkannia. Kérdés, van-e ilyen személy?
Központi mentorálás híján alulról szerveződve nagytáji, regionális és nemzeti együttműködések is létrejöhetnek másodlagos szövetkezetek és egyesületek útján. Ilyen organikus együttműködések egyesített anyagi erejével célirányos termelő kapacitások is létrehozhatók, amelyek termékeit ma még együttműködésen kívüli szereplőktől kell megvásárolni. Sőt a helyi KTE-k (közösségi teljesítmény elszámolási rendszerek) is összekapcsolhatók regionális, KTE-k közötti elszámolási rendszerekké.
Létező vállalkozási formák és legális elszámolások mellett kialakítható egy magasabb szintű létbiztonságot garantáló együttműködési rendszer. A KLV-k közötti kapcsolatok révén tagolódhatnak a megvalósítandó célok, a KLV-k közötti méltányos elszámolás érdekében kapcsolódhatnak a KTE-k. Nincs akadálya tehát a hálózat organikus fejlődésének.
Lehetőség nyílik arra, hogy a pénzszerzés vezérelte erőtér szorítása mellett az életet szolgáló alternatív helyi erőtér kialakuljon egyre több térségben. Az élet szolgálata a tájjal és közösségünkkel szimbiózisban történő létezés elősegítése: a táj értékeinek megőrzése mellett a közösségi létbiztonság és jóllét megteremtése. Fel kell vállalni a közösségi jóllét gondozásának, emelésének a felelősségét, mert ez csak összehangolt munkával érhető el (kívülről nem vásárolható meg, mert pénzért általában csak azt lehet megvenni, ami másnak hasznot hoz).
– Ez az összehangoló erőfeszítés a kistérségen belüli munkavégzést belső célok megvalósítása felé tereli, a kiszolgáltatottságot csökkenti, a létbiztonságot emeli.
– Organikus fejlődéssel kistáji önellátásra törekvő és más kistájakkal az önellátás kiteljesítése érdekében összefogó közösségek jöhetnek létre, amelyek akár „kisköztársaságoknak” is felfoghatók: a valódi helyi önrendelkezés hordozói lehetnek.
– Az életet szolgáló hálózat egyre jobban kibontakozhat. Ezt a kibontakozást segíti a közösségen belül egymás felé nyújtott teljesítmények méltányos számbavételét biztosító közösségi teljesítmény elszámolási rendszer, amely a központilag, a közösségi létszervező vállalkozás által meg nem fogalmazott területeken is teremt életet szolgáló munkalehetőségeket. Ugyanakkor csökkenti a készpénz használatot, amelynek szűkös volta az uralkodó társadalmi erőtérben korlátozza a megfizethető munkalehetőségeket.
– Készpénzre mindaddig szükség lesz, amíg hatókörön, vagyis „kisköztársaságon” kívülről kell bármit beszerezni és amíg az adót pénzben kell teljesíteni. Ennek a szükséges pénzmennyiségnek a megszerzéséért a külvilágban értékelt teljesítményt kell értékesíteni (vagyis „exportálni” kell), amiből lehet vásárolni („import”), illetve adót fizetni. Kezdetben ennek a fizetési mérlegnek a kezelése (ti., hogy készpénzre is szükség van) a közösség tagjaira hárul, az önmérsékletet a családoknak, a helyi vállalkozásoknak kell gyakorolniuk. Az egymás felé fordulás, a közösségi képességek javítása kulcskérdés, hogy emelkedjen a közösségi létbiztonság szintje, csökkenjen a kiszolgáltatottság mértéke.
Létbiztonságot javító erőfeszítésekre a városokban is szükség van. A városban az alapvető létfeltételek vásárlással teremthetők meg, ami piacot jelent a vidéki KLV-knek. A KTE rendszeren keresztül azonban számos olyan tevékenység is „forgalmazható”, ami a városon belüli életet szolgálja, illetve ami „exportálható” vidéki KLV-k felé. Érdemes tehát közösségi létszervező vállalkozásokat a városokban, városi kerületekben is létrehozni, mert ezek hálózatként kapcsolódhatnak a vidéki KLV-khez, javítva a kölcsönös létfeltételek biztonságát, minőségét.
Az előzőekben vázolt hálózatépítési keretrendszert lélekkel kell megtölteni, hogy valóban betöltse azt a létbiztonságot megteremtő, kiteljesítő küldetést, amiért érdemes létrehozni. Ezért adtam egy korábbi tanulmányomban ennek az erőfeszítésnek az „Összefogással a túlélésért” címet. Rajta hát! Cselekedjünk!
2023.03.09.